„PRO INVENTORE” díj odaítélése

 

A magyar feltalálás történelme második korszakának lezárta alkalmából

Dr. Medgyessy Péter úrnak

a „PRO INVENTORE” díjat adományozzuk, azért a gazdaságszervező és irányító munkáért, aminek következtében Magyarország XX. századi történelmében 1979-89 között rekord mennyiségű találmányt alkottak a hazai feltalálók.

 

Magyar Feltalálók Egyesülete

 

Dr. Medgyessy Péter életrajza

 

Medgyessy Péter 1942. október 19-én született Budapesten. Édesapja, Medgyessy Béla a kolozsvári vármegyeházán volt aljegyző, aki Észak-Erdély visszacsatolása után Budapesten kapott munkát. Édesanyja Szolga Ibolya. Nős, két gyermeke van. Franciául, románul, angolul és oroszul beszél.
Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, ahol 1966-ban elméleti politikai gazdaságtan szakon szerzett diplomát, később doktori címet.
Medgyessy Péter 1966-ban a Pénzügyminisztériumban kezdte szakmai pályafutását a közgazdasági és költségvetési főosztály munkatársaként. E fiatal reformközgazdászokból álló csapat feladata a '60-as évek gazdasági fordulatának, az állami tervgazdasági rendszer piacgazdasági elemekkel való bővítésének kidolgozása volt. 1970 és 1982 között az ár- és forgalmiadó főosztályon, a nemzetközi pénzügyek főosztályán, illetve a közgazdasági és költségvetési főosztályon dolgozott vezető beosztásban.
Medgyessy Pétert 1982-ben pénzügyminiszter-helyettessé, 1987-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. Miniszterként - egyebek mellett - a bankreform és a kétszintű bankrendszer előkészítésének kidolgozása fűződik a nevéhez. 1987 végén az Országgyűlés elé terjesztette az európai szerkezetű új adórendszert, amely Magyarországon megteremtette a piacgazdaság egyik alappillérét.
1988-tól 1990-ig a Németh Miklós vezette rendszerváltó kormány gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettese volt. E tisztében részt vett a gazdasági liberalizáció folyamatának irányításában, illetve a társasági törvény előkészítésében; ezen intézkedések jelentősen hozzájárultak a magyarországi privatizáció alapjainak megteremtéséhez.
1994-ig a Paribas Bank elnök-vezérigazgatója, 1994-től 1996-ig a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank vezérigazgatója volt. Az MBFB rendelkezésére álló eszközökkel a nemzeti fejlesztési stratégia reformjában, illetve a gazdasági átalakulás elősegítésében vett részt.
1996-ban a Horn-kormány pénzügyminisztere lett. A pénzügyi tárca a gazdasági konszolidáció sikeres megvalósítása, az infláció mérséklése és az államháztartási reform elindítása terén szerzett érdemeket, és ő terjesztette a parlament elé az európai stílusú nyugdíjreformot.
1998-2001-ig az Inter-Európa Bank igazgatóságának elnöke, illetve az Atlasz Biztosító Rt. alelnöke volt. 2001. június 9-én elfogadta a Magyar Szocialista Párt felkérését, és a párt miniszterelnök-jelöltje lett. Medgyessy Pétert az Országgyűlés 2002. május 27-én a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta.
Medgyessy Péter 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal. 2000-ben a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrend lovagi fokozatát vehette át.

 

VISSZA