MURRAY BAIL 

Csönd


Figyelte a motor moraját, míg átrobog a sós bozóton. A messzi távolban volt, amikor zaja elhalt a levegőben. Joe szőrös füle még visszhangozta egy darabig. Az égbolt és a föld várta, hogy Joe megmoccanjon.




A kis szemű, karvalyorrú Joe Tapp úgy guggolt, mint egy ausztrál bennszülött, egy arab vagy indián. 

Nadrágja: bakancsába tűrt szürke zsák. Akár valami elhízott zsoké. Csak épp jóféle fehér atlétatrikó, hátracsapott szürke kalap volt rajta. Ujjai közt cigaretta. Megnyalta a papírt, és meggyújtotta. A füstöt végigjáratta orrától a füle szőrzetéig és hajáig. 

Egydül volt. Táborhelye kis pont a hatalmas tájban. A nap ott lebegett fölötte. Tüze fehérre repesztette a talajt. Növényt, füvet gyilkolt, fekete csontvázzá változtatta a fát -- tüzelőnek jó. Nyulcsapdák hevertek összegabajodva, a sátor, a nagy fehér mélyhűtő, a benzineshordók és a hulladék -- mind szétszórva. Különös hely a táborozásra. De Joe több mint egy éve nyulakat talált itt, a sivatagban. A homokdombokba ásták be magukat. Éjszakánként jöttek elő. 

Joe dél körül nem csinált semmit. Trikója hátán legyek mászkáltak. Kis ideig két hangyát nézett, azután eltaposta őket. Szemügyre vette a rendetlenséget a forró talajon. Továbbb guggolt a napon. Delután messziről meghallotta a zajt. 

Akár légy is lehetett volna. Olyanféle zaj volt. Messze-messze. Mint parányi repülőgép egy nyáréjszakán. Csakhogy ez a valami küszködött: váltogatta a sebességet. Joe tudta: ez a teherautó. Egész nap erre figyelt. 

Föl is állt Joe. Csizmája csikorgása elnyomta a teherautó zörgését. Fölkapaszkodott az egyik benzineshordóra. Jobb felől porvihart kavart a láthatáron a teherautó. 

Újra leguggolt. Bólogatott. Várta, hogy odaérjen. Hallotta, hogy a teherautó odazötykölődik. Visszakapcsol. A sárhányók zörgése a fülét repesztette -- amikor hirtelen elébe került. Vörös teherautó, ócska gumikkal, porlepte szélvédővel. A tábort, e néhány másodperce még oly csendes helyet, most vastagon beborította a zaj. Két bakancs dobbant a földre. Ajtó csapódott. Norm Treloar orrán billegő napszemüveggel odabaktatott. Arca barátságosan fénylett. Háta csupa veríték. 

-- Hogy s mint? -- kérdezte Joe-t. 

-- Jól. 

Joe úgy találta, Treloar túl sokat beszél. Megdöbbent saját hangjától. Az szinte szökdelt a levegőben. 

-- Sokat fogott? -- kérdezte Treloar. 

-- Úgy háromszáz párat talán. 

-- Aha. 

Joe a másik lábára helyezte a testsúlyát, nem tudta, mit mondhatna még. 

Semmit. 

Azután hajigálni kezdték a fénylő nyúltetemeket a mélyhűtőből a teherautóra. A fagyott állattestek koppantak a platón. Félóra alatt megrakták a teherkocsit. 

-- Jóvan, mester! Aggyon egy pohárral, és már itt se vagyok. Húzom a csíkot Kelpowie-ba, mielőtt kiolvadnak! Csak egyetlen pohárra van időm. 

Treloar megivott két pohárral. Kortyolt, szürcsölt, és a legutóbbi lóversenynapról beszélt. Aztán visszamászott a kocsiba. 

-- Nahát! Mennem kell, mester! Viszlát két hét múlva. Piája van elég, mi? És kajája is? Hé, és legközelebb keríccsen többet a háromszáz párnál, hallja? 

Vigyorgott. 

Joe a trikóban, bakancsban bólintott. A teherautó motorja felbődült, és megrezegtette a tábort. Repesztette Joe dobhártyáját. Elindult. Figyelte a motor moraját, míg átrobog a sós bozóton. A messzi távolban volt, amikor zaja elhalt a levegőben. Joe szőrös füle még visszhangozta egy darabig. Az égbolt és a föld várta, hogy Joe megmoccanjon. 




Korán kezdte a napot. Ki a hálózsákból, ki a sátorból, mielőtt felkel a nap. Recsegő-ropogó faszagú tűz. Bugyborékolás a kannában, mire a nap feljön. Ez az élet. Narancssárga fényfoltok lepték el a tábort, átszínezték az égboltot. 

Bőrkabátban ment át a homokdombokon. Vállán ócska liszteszsák. A homokdombok közt mászkált, szétnyitotta a csapdák száját, kitekerte a nyulak nyakát, bedobálta őket a zsákba. A zsák elnehezedett a vállán. A sátornál lehajította. Legyek dongtak. Visszabandukolt a homokdombokhoz, és újra felállította a csapdákat. Mire végzett, kimelegedett. Le az inggel. Megtörölte nyakát, karját, arcát. Le a bakanccsal. Fekete bakancs vaskos bőrfűzővel. Kiszórta belőle a homokot. Vissza a kannát a tűzre. Kellemesen bugyborékolt. Ki is öntötte a sötét teát. Leeresztette. A nap egyre jobban tűzött. Újra föl a bakancsot. Hanyatt feküdt. Lazított. Fogta az újságot, amelyet Norm Treloar otthagyott. A tűzbe dobta. Rágyújtott. 

A nyúllal telt zsákok ott hevertek a napon. Kívülről legyek mászkáltak rajtuk. Joe a sátra mögé vonszolta a zsákokat. Nekilátott a három zsák nyúlnak. A jó húst a fagyasztóba hajigálta. Megtörölte a kését. Ezután már nem volt tennivaló. Csellengett a sátor körül. 

Aztán megjött az este. Joe megrakta a tüzet. Korán bebújt a hálózsákba. Bőrkabátja a feje alatt. Hangosan aludt. Általában horkolt, néha mordult egyet. 

Norm Treloar két hét múlva érkezett. Mint mindig. Joe sok mérföldről hallotta már a zajt. Vajon mit mond majd Treloar? Természetesen ezt: „Hogy s mint?” Mindig ezt kérdi. Mit lehetne tenni ellene? Semmit. Treloar jön és várja, hogy beszélgessen vele. Hogy s mint? Hogy s mint? Hogy s mint? Treloar örökösen beszélt. Minden percben. A teherautó nagyon közel volt. Iszonyú zajt csapott, majdhogy meg nem süketítette Joe-t. 

Megállt. 

-- Hogy s mint? -- kérdezte Treloar. 

Joe már várta a kérdést. De a hang meglepte. Mintha lebegne egy pillanatig a levegőben, mielőtt belehatolna Joe-ba. A szavak meg, különös, mintha nem illenének a mozgó szájhoz. 

Joe nézte Treloart. Figyelte, amint beszél. 

-- Mennyit fogott? -- kérdezte Treloar. 

Joe nem tudta, mit mondjon. Előbb ki akarta próbálni a hangját. Benn formálta meg őket a szájában. Kinyitotta a száját. 

-- Háromszáz? -- találgatta Treloar. 

Joe bólintott. 

-- Mongya -- szólt Treloar. -- Itt is esett a múlt héten? 

Joe a fejét rázta. 

Hallgatása arra késztette Treloart, hogy a teherautó mögötti porra nézzen. A táj meddőn lapult szét. 

-- Egen, jó száraz. 

Joe csak nézte, amint beszél. 

-- Egen, csuda száraz -- ismételte Treloar. 

Joe mostmár meg akarta rakni a teherautót. Nem akarta, hogy Treloar hangja elérje. Azt akarta, hogy mozogjon. Amint ott ült, azon kapta magát, hogy a földre bámul. Jobb, mint Treloar szemét nézni, amint őt lesi. Ideges lett, hogy Treloar netán újabb kérdést tesz fel, és kényszeríti, hogy használja a hangját. Nagy volt a feszültség. Joe érezte az egészet, a hangokat a levegőben, furcsa. 

Megint Treloar törte meg a csöndet. Megköszörülte a torkát. Keresztbe rakott bakancsát szétválasztotta, karistolás, és fölállt. 

-- Na rakogggyunk. 

Joe óvatosan segített neki. 

Utána a hang odaugrott Joe-hoz. 

-- Vigyázzon magára, öregem. Én megyek. Viszlát két hét múlva. 

Motorja tömör hullámokat zúdított a légen át Joe-ra. Elment. A betolakodó elment. Joe lazítani kezdett. A levegő mind az övé. Nincs semmi, ami összezavarná a fülét. 

Megkezdte újabb kétheti csapdavadászatát. A csapdák lerakása, a tűz, elalvás és ébredés, a csapdák megtisztítása, nyúzás, evés. Egyik nap hét elhalt fát aprított föl tűzrakáshoz. De a délelőtti munkája után többnyire nem csinált semmit. Csak guggolt órákon át némán, és jól esett neki. Mint egy bennszülött. Új helyeket gondolt ki a csapdáinak. Kenguruhúsra gondolt egy ideig. Eszébe jutott, hogy néhány dingókutyát látott a csapdái körül. 

Ez szakadt félbe. A napon guggolt, amikor bekövetkezett. A fehér trikójában meg a kalapjában. Ajka kissé összeszorítva, moccanatlan. Keze barna, elhanyagolt, piszkos, fekete pötyökkel, az ujjai összevagdalva. Ez volt Joe. Épp az orrához ért, amikor meghallotta a teherautót. 

Ezúttal fölugrott. A teherautó tán két mérföldnyire eregette a porfelhőt. Látta onnan. Treloar közeleg. Joe-nak gondolkodnia kellett. A nyulakért jön. Rendben. De az a zajos beszéd -- fölösleges. Amint a zaj közeledett, Joe elhatározta magát. Átrohant a táboron. Kinyitotta a fagyasztó ajtaját. Trikóban és kalapban. Karikalába a nadrágban. Hátrapillantott, és berohant a homokdombok közé. Bekúszott egy bozót mögé, nem messze a táborhelytől. 

A teherautó közel volt. Semmi nyom. A kocsi módszeresen kanyargott. A pora tölcsér alakban szállt mögötte mindenfelé. Benyomult a táborba, és járatta a motort. 

Joe látta, amint becsapódik az ajtó, hallotta a lépéseket, amint enyhén fölfelé tartanak. Treloar járkál a táborhelyen, kérdezni akarja: Hogy s mint? Nyilván benéz a sátorba. Benéz a mélyhűtőbe. Joe látta, amint a fejét vakarja. Treloar várt néhány percig, még mindig keresgélt. Visszabaktatott a teherautóhoz, és nyomta-nyomta vég nélkül az éles hangú kürtöt, szava átjárta a dűnéket., s átjárta Joe türelmetlen agyát. Treloar még mindig várt. Ült a fém ütközőrúdon, és cigarettázott. Azután ki-be járkált a táborban, keresett valamit. Várt még egy kicsit. Azután merőn nézett a homokdombok felé. 

A végén Treloar nekiállt, hogy a teherautóra rakja a húst. Befejezte. És elrobogott. 

A szétterült föld várta a teherautót. Már rég elment, a por még ott lebegett. Újra összezárult a csönd. Joe lebotorkált a dombról. Tábora, az ismerős néma tárgyaival ismét a régi volt. A sivatag-tiszta levegő már hűvösödött. Ideje kirakni a csapdákat a homokdombokra. Joe már határozott a homokdombok felől. El fog rejtőzni, valahányszor meghallja, hogy Hogyishívják közeleg. Utálta, ha beszélnek a közelében. Elege volt. 


Fencsik Flóra fordítása 
Forrás: Jelzőtűz az éjszakában. XX. századi ausztrál elbeszélők. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988.