Az év találmánya és feltalálója

 

Ebben az évben külföldön a MAFE által szervezett öt nemzetközi találmányi kiállításon a legsikeresebb volt dr. Törőcsik Mihály ”Ivóvíztisztítás” című találmánya, így 2002-ben elnyerte az év találmánya és feltalálója címet. Tagtársunk egy olyan új adszorbenset talált fel, amely nem csak a káros fémszennyező anyagokat távolítja el az ivóvízből, hanem a baktériumokat, közöttük még az igen veszélyes anthraxot is megköti. Módszerét már üzemi méretben is sikeresen kipróbálták. A kiállításokon jelentős üzleti érdeklődést tapasztaltunk iránta.

Ezt a címet 2001-ben Szunai Miklós ”Öko-lakópark” találmányával nyerte el, amely már teljesen felépült. A találmány lényegét képező számítógépes rendszer, amely megóvja a lakókat a külső ártalmaktól, és egyben meggátolja, hogy lakópark a környezetet károsítsa, sikeresen vizsgázott.

2000-ben Vedres András Eco-yacht találmányával lett az év feltalálója. Úgy hírlik, hogy az első ilyen hajó megépítése egy év késedelmet szenvedett. Először az év találmánya és feltalálója címet 1999-ben adtuk ki. Akkor a nyertes Döme Lajos – Kézsmárki András nyersgumi hulladékot hasznosító eljárása lett. Az első ilyen üzem éppen a napokban kezdett termelni.

 

♠♥♦♣

 

Találmányi kiállítások külföldön 2003-ban

 

A MAFE tagjai számára kollektív bemutatóval az alábbi kiállításokon tervezi a részvételt:

 

AL-BASSEL Nemzetközi Találmányi Kiállítás (Damaszkusz, április 5-9.)

Találmányi Szalon (Genf, április 9-13.)

INPEX Nemzetközi Találmányi Kiállítás (Pittsburgh, USA, május 14-17.)

IENA (Nürnberg, október 30– november 2.)

EUREKA (Brüsszel, november 11-16.)

 

Az Egyesület biztosítja: 2 nm berendezett kiállítási terület, nevezés, szállítás, poszter készítés, a bemutató üzemeltetése, információs szolgálat ellátása.

A kiállító részéről a hozzájárulás: 30 000 Ft. +ÁFA

Jelentkezési határidő: február 15.

 

♠♥♦♣

 

Üzenetbomba

 

Kuthi Zoltán tagtársunk kiváló találmánya az „üzenetbomba” megvalósult. Használatával egy központi számról többeknek egy időben továbbítható egy számítógépen tárolt SMS üzenet. Ez a rendszer kiválóan alkalmas például rendkívüli esetben riasztásra, vagy egyéb sürgős és fontos üzenet elküldésére többeknek. Elhatároztuk, hogy a MAFE is alkalmazza ezt a rendszert mobil telefonnal rendelkező tagjai értesítésére. Elsőnek a Közgyűlésünkre küldünk figyelmeztető üzenetet. Aki igényli ezt a szolgáltatást, kérjük, hogy telefonon (220 30 40) adja meg nekünk a mobilja számát.

 

VISSZA