33. TALÁLMÁNYOK, ÚJ TECHNOLÓGIÁK ÉS TERMÉKEK NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁSA
(Genfi Találmányi Szalon)

Genf, PALEXPO, Hall 7- 2005. április 6-10.

 Magyar találmányi bemutató

(Virtuális kiállítás és beszámoló)

A 33. Genfi Találmányi Szalonon április 6. és 10. között a díjakért, az üzleti világ kegyeiért, és a nagyközönség figyelméért minden előző eseményt felülmúló számban, 46 ország több mint ezer találmánya versengett. A bemutatott témák között magas volt a számítógéppel megvalósított találmányok (CII) aránya (20%).

Ebben az évben a maláj feltalálók 97újdonsággal hívták fel magukra a figyelmet, őket a román és az orosz alkotók követték. A Magyar Feltalálók Egyesülete 27 témával szerepelt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásának köszönhetően. Négy téma számítógéppel megvalósított találmány (CII) volt.

 A magyar feltalálók figyelemre méltó sikereket értek el, mert a Szalon zsűrije hét arany, tíz ezüst és hét bronzérmet ítélt meg számukra, valamint még hét különdíjat is megszereztek. Több bemutatott téma iránt az üzletemberek élénk érdeklődést mutattak. Például: Szöllősy János és társai anyagvizsgáló módszerének alkalmazására hárman is jelentettek be vegyes vállalat alapítására szándékot, illetve több bemutatott új termék, játékok, fénydiódás közlekedési táblák, motoradalék, újfajta szelepek értékesítésére partnerek jelentkeztek.

A bemutató létrejöttét anyagiakkal támogatta

www.nkth.gov.hu

A bemutatott találmányok és az elnyert díjak

"Szerencse pillanata" játék rendszer

A szerencsejáték rendszer véletlen generátora kiválaszt egy dátumot, amelyre tippelni lehet. Az öszehasonlító rész választja ki a legközelebbi tippet. A rendszer speciális szoftver révén működik.

Bronzérem

Vasalódeszka és szobainas

Olyan vasalódeszka támaszték rendszer, amely összehajtott állapotban ruhák tárolására való szobainassá válik.

Bronzérem

Fertőtlenítő WC kefe 

Ez egy olyan WC kefe, melynek nyele a kefe résznél perforált. A nyélben van a fertőtlenítő szer, amely használatkor kioldódik.

Ezüstérem

Mágnesezhető vakolat, festék

A különleges anyagokból álló vakolat illetve a festékben speciális szemcseméretű vasreszelék és antioxidáns van. Ennek következtében a réteghez tapad a mágnes.

Bronzérem

 Nyomó gombos WC szelep és szabályozható csap

A szelepek három fokozatban állítható meghatározott vízmennyiséget szolgáltatnak újfajta szerkezetüknek köszönhetően.

Bronzérem

Membrán nélküli WC szelep és víztartály

A membrán nélküli szelep nem hibásodik meg. Az ilyen szerelvénnyel ellátott víztartályból a vízmennyiség kívánalom szerint adagolható.

Aranyérem

 Gyógyszer méheknek

Egy gombás megbetegedés ellen hatékony a gyógyszer, amely csersavból áll. Azt kell a méhek táplálékául szolgáló cukoroldatba keverni meghatározott koncentrációban.

Ezüstérem

Kétvezetékes hálózat több jel egyidejű küldésére

Olyan áramköri rendszer, amelynél a feladatot frekvencia csomagok küldése oldja meg

Ezüstérem

Meggymag hasznosítás

A meggymagot sós vízben hőkezelik, majd szárítják. A magból játékok dísztárgyak, hang és hőszigetelők készülnek.

Bronzérem
 Rugalmas tulajdonságok méréséhez készülék

Elmozdulás és erő szenzorokat tartalmaz a készülék. Mérések végezhetők akkor is, ha az alap nem szilárd test.

Aranyérem

Mágneses puzzle

Vaslemezből készített dobozban helyezkednek el a puzzle színes elemei, amelyek hátoldalán mágnesfólia van. Ettől tapadnak  azok  a dobozfedélre képkirakáskor

Aranyérem
Antigén és immunizálás érelmeszesedés ellen

Koleszterinből készül az antigén, amely olyan ellenanyagot termel a vérben, hogy az csökkenti a koleszterin szintet, és a meszesedett kezdeményeket az érfalon.

Aranyérem

Ivóvíz tisztító

A készülék egyik része elektrolízissel lecsapja a szennyező vasvegyületeket, amelyek a szűrőbetéten fennakadnak. A másik részhez konyhasót kell adagolni, melynek elektrolízise következtében keletkezett klór a vizet fertőtleníti.

Ezüstérem

Forgató mechanizmus

Szimmetrikus elhelyezkedésű kettős csukló révén egy tengely egy másikat azonos fordulatszámmal forgat

Aranyérem; Taipei polgármesterének díja
Csúszásgátló dekoráció

A kerámia termékekre ismert nyomdatechnikai eljárással speciális festékek és cirkónium vegyület alkalmazásával képet viszünk. Kiégetés után érdes felületű dekorációt kapunk.

Ezüstérem

Figyelmeztető jelzőfelület gépkocsiba

Mikrochip és LED működésű berendezés, amely 10 üzenet megjelenítésére képes

Bronzérem

Áthaladást tiltó táblarendszer

A tiltó tábla után érzékelő van elhelyezve, amely rádiójelet ad, ha a tábla tilalmát megszegik egy második figyelmeztető tábla aktiválására

Ezüstérem; Orosz Cosmos díj
 Szürkevíz hasznosítás

A megoldás révén a mosógép vizét illetve a fürdővizet a WC öblítéséhez használhatjuk.

Ezüstérem; Román Inventica díj

Ingyenes Internet Kapcsolat

Speciális számítógép program segítségével olyan rendszert lehet kialakítani, hogy az fizesse az Internet kapcsolat díjét, akinek a honlapját meglátogatják.

Ezüstérem

Üzemanyag adalék

Egy poliamin típusú adalék, amelynek hatására csökken a dízel és gázmotorok károsanyag kibocsátása és korróziója

Ezüstérem; Román érem
 Mintavevő vesekő mikro-analízishez

Ez egy olyan acél csőszerű eszköz, amelynek vágó éle van. A vesekő-minta a csőbe kerül, amit a kinyomó rúd segítségével lehet a cseppreakcióhoz juttatni.

Ezüstérem; Orosz érem

Fogyasztáscsökkentő

Ha robbanómotorok vagy olaj és gázkazánok üzemanyaga áthalad e készüléken, annak hatására  nő a hatásfok és csökken a károsanyag kibocsátás

Bronzérem
Roncsolás mentes fémvizsgálat

A készülék mágneses teret mér. A mérőfej egy olyan számítógép egér, amelyben  a mágneses jeladó és az érzékelő helyezkedik el. Az egér pozícionál, az érzékelő méri az aktuális mágneses teret. A jeleket speciális szoftver dolgozza fel.

Aranyérem; Román kupa, Orosz érem

Joystick hat szabadsági fokkal

A mozgatást érzékelő hat potenciométerhez csatlakozik, melyeknek feszültségjelét speciális szoftver értékeli. Így egy-egy irány illetve forgatás komponenssel többet lehet kontrolálni.

Aranyérem