Magyar Találmány Technika és Tudomány

Kiállítás és konferencia

Szabadka, Városháza, 2004. december 8.

 (Beszámoló)

A Magyar Feltalálók Egyesülete 1994-ben szerepelt először Szabadkán találmányi bemutatóval. Akkor, egy évtizeddel ezelőtt kezdődött az együttműködésünk a szabadkai feltalálók és innovátorok szervezetével és a város vezetőivel. Ennek jelentős hozadéka a magyar testvéreinkkel kialakított szoros alkotó kapcsolaton túl a szerb barátaink hasonló szervezeteivel kiépített jószomszédi viszonyunk, melynek kialakításában a szabadkai magyarok játszottak építő szerepet.

Várható volt, hogy e rendezvény hangulatát érinteni fogja a december 5-i népszavazás eredménye. Azonban a  "Magyar Találmány Technika és Tudomány" elnevezésű rendezvény Szabadkán, december 8-án a közös magyar haza megbecsülésének, a testvérségnek megnyilvánulása volt. Köszönhető volt ez a szabadkai magyarság és a Magyar Feltalálók Egyesülete politikamentes cselekvő hazaszeretetének.

A városháza előcsarnokában kiállítás volt a hazai és a vajdasági megvalósított találmányokból. A díszteremben zajlott a konferencia. Ezen Vedres András "Tarisznyánk" című beszámolójában felvillantotta az EU csatlakozás pillanatában az ország innovációs eredményeit, hangulatát. Ezután Szántay Csaba akadémikus előadása hangzott el "Gyógyszereink és a szimmetria" címmel (ennek első változata: a "Mindentudás Egyeteme" keretében hangzott el).

Az esemény alkalmával a MAFE "PRO INVENTORE DÍJ" kitüntetésben részesítette Katrinka Milovan, Kern Imre és Vitéz Károly urakat a magyar feltalálók önzetlen támogatásáért. Szabadka város polgárainak pedig "GÉNIUSZ - EURÓPA" díjat adományozott kiváló alkotásaikért és a európaiság szellemének éltetéséért. E kitüntetést Kucsera Géza polgármester úr vette át.

A Városháza előcsarnoka

A MAFE találmányi bemutató létrejöttét anyagiakkal támogatta:

A Szabadkai Önkormányzat

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, Budapest

A MAFE találmányi bemutató

Az esemény megnyitója

Balról jobbra: Vitéz Károly, Szántay Csaba, Kern Imre és Katrinka Milovan urak

A szabadkai feltalálók rekonstruálták és kiállították a térségükból származó első szabadalmaztatott találmányokat: 1903. (Palics) és 1895. (Szabadka) 

Katrinka Milovan üdvözli a résztvevőket

Szántay akadémikus előad

A bemutatott magyar találmányok 

Nitrátos talajvizek hasznosítása

Fermetlé, amelyben lévő baktériumok a nitrátból ammóniát termelnek

Kétvezetékes hálózat több jel egyidejű küldésére

Olyan áramköri rendszer, amelynél a feladatot frekvencia csomagok küldése oldja meg

Telep töltő és regeneráló

Önszabályozós rendszer, amellyel a feltöltöttség is mérhető, és a telep optimális állapotba kerül

Meggymag hasznosítás

A meggymagot sós vízben hőkezelik, majd szárítják. A magból játékok dísztárgyak, hang és hőszigetelők készülnek.

 Elektromos hálózatmegosztó

Elektronikus készülék, amely az adott terhelést egyenletesen osztja el az áramkörökre.

Fényvezetős szolárium

A lámpák UV fényét plexi lemezek viszik a testre, a hőjüket viszont nem, az ventillátor segítségével elűzhető

Fénycső, LED világítással

Egy plexi cső belső felületén lévő speciális polietilén réteg hatására a cső fénylik, ha LED  belülről világítja

Mágneses puzzle

Vaslemezből készített dobozban helyezkednek el a puzzle színes elemei, amelyek hátoldalán mágnesfólia van. Ettől tapadnak  azok  a dobozfedélre képkirakáskor

CD tartó

Fából készült eszköz, hossztengelye körül forgatható, és amelybe több oldalról lehet behelyezni a CD lemezeket

Kéménybélelés

A kéménybe lágy monomer műanyag tömlőt fűzünk, majd alul, felül elzárva gőzt vezetünk bele. Annak hatására a kémény belső falához tágul és keményre polimerizál a bélés

Ivóvíz tisztító

A készülék elektrolízissel lecsapja a szennyező vasvegyületeket, amelyek a szűrőbetéten fennakadnak

Mobil telefon makro funkcióval

A normál mobilt egy speciális feltéttel egygombossá alakítjuk. E gomb lenyomásakor egy központi számítógép előre programozott címekre meghatározott üzeneteket küld el

Forgató mechanizmus

Szimmetrikus elhelyezkedésű kettős csukló révén egy tengely egy másikat azonos fordulatszámmal forgat

Bentmaradó zsaluzat

Polistirol hab lemezeket, amelyek el vannak látva rögzítő műanyag elemekkel, úgy szerelhetünk össze, hogy közéjük vasalatot tehetünk és betont  önthetünk. Így hőszigetelt fal, födém, ház készíthető

Közlekedési lámpa visszaszámlálóval

Mikrochip és LED működésű berendezés, amely programozható

Figyelmeztető jelzőfelület gépkocsiba

Mikrochip és LED működésű berendezés, amely 10 üzenet megjelenítésére képes

Áthaladást tiltó táblarendszer

A tiltó tábla után érzékelő van elhelyezve, amely rádiójelet ad, ha a tábla tilalmát megszegik egy második figyelmeztető tábla aktiválására

Pharmaplant Turbo növényvédőszer

Olyan új réztartalmú szer, amely csökkentett rézterhelést jelent a környezet számára, magas hatékonyság mellett

Üzemanyag adalék

Egy poliamin típusú adalék, amelynek hatására csökken a dízel és gázmotorok károsanyag kibocsátása és korróziója

Falvédő, villanykapcsolók köré

Két elemből álló védő, amely a villanykapcsoló kiszerelése nélkül rakható fel

Fogyasztáscsökkentő

Ha robbanómotorok vagy olaj és gázkazánok üzemanyaga áthalad e készüléken, annak hatására  nő a hatásfok és csökken a károsanyag kibocsátás

 

A Szabadkai Városháza dísztermének üvegablakai a magyar királyok képeivel

Pedagógiai segédeszköz

Festett vas táblafelület, tanárnak-diáknak, amelyre mágnesfóliával ellátott betűk, jelek és ábrák tapaszthatók

Orvosi konzultációs rendszer

Olyan egyedi számítógépprogrammal rendelkező rendszer, amely alkalmas az összes diagnosztikai adat kezelésére, biztosítva a széleskörű hozzáférést

A Szabadkai Önkormányzat honlapja