Szereplés külföldi kiállításokon, egyéb rendezvényeinken 2010. II. félévben

Jelentkezés itt!

A találmányok hasznosításának első és legfontosabb lépése az alkotás bemutatása. Erre szolgálnak a nemzetközi találmányi kiállítások, ahol erkölcsi elismerést és értékes üzleti kapcsolatokat lehet szerezni. A globalizáció kiteljesedett, ezért célszerű a hasznosításra szánt találmányt minél több külföldi helyen bemutatni. A MAFE ebben az évben maximálisan kihasználja az IFIA nyújtotta lehetőségeket, a világszervezet hivatalos kiállításain magyar találmányi bemutatókkal szerepelni fog.

 

Az alábbi nemzetközi találmányi kiállításokon tervezünk magyar bemutatókat rendezni 2010. II. félévében, melyekre jelentkezni lehet (e-mail: genius@inventor.hu felvilágosítás telefonon: 06/1/2203040), jelentkezési határidő: egy hónappal a rendezvény előtt. A nevezéshez szükséges adatokat tartalmazó lap itt található.

 

 

Augusztus 18-21., Marosvásárhely

Kiállítás és konferencia a Marosvásárhelyi Ipari Parkban.

 

Szeptember 7-10., Moszkva

A hagyományos innovációs-befektetési szalonon már háromszor szerepeltünk nagy sikerrel korábban, akkor télen rendezték, most „melegebb” körülmények lesznek.

 

Szeptember 22-23., IWIS, Varsó

Lengyel nemzetközi innovációs kiállítás.

 

Október 28-31., Nürnberg

Ez lesz az idén a 62. IENA, amely az egyik legrangosabb találmányi fórum. A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikk vásárának (Consumenta) részeként tartják meg, ezért a látogatottság igen nagy.

 

December 2-5., Szöul

A SIIF találmányi vásár azért jelentős, mert Korea innovációs potenciálja Japán után a legnagyobb a világon. Ezen a kiállításon mindenki ott van, aki Ázsiában a fejlesztés terén számít.

 A kiállítások helydíját és a nevezési díjat, szállítási költségeket az Egyesület fizeti. Elkészíti továbbá a posztert, ellátja a képviseletet 30 ezer forint hozzájárulás fejében. A személyes jelenlét melegen ajánlott, annak költségeit mindenki maga kell, hogy fedezze.

 

 

SSpeciális rendezvények külföldön

·        László Biro’s Heritage (Bíró László Öröksége) kiállítás (Bemutató: Buenos Aires, szeptember 28-30.)

·        Hungarian-Korean Innovation Day (Magyar – Koreai Innovációs Napok) kerül megrendezésre Szöulban az SIIF nemzetközi találmányi kiállítás alatt (december 2-5.).

 Jelentkezés és érdeklődés telefonon: 06/1/2203040. A nevezéshez szükséges adatokat tartalmazó lap itt található.

 

S