Az ikonfestő munkásága 

Virtuális kiállítás

Dr. Latorcainé Ujházi Aranka:
"Képbe foglalt imádság"(válogatott ikonok)

 

Vissza a főlapra

Közzététel:
2007. 09. 17.

A virtuális tárlatot készítette: 
Vedres András dr.
Fotók: Takách Ágnes

Az ikonok virtuális tárlata

Kísérő szövegek, linkgyűjtemény

Tisztelt Látogató!

Köszönjük látogatását. A művésznő festette a MAFE ikonját. Műveivel aranyérmet nyert a Bruselss EUREKA kiállításon.

Itt bemutatunk Önnek ikonokat, amelyek képbe foglat imádságként az ember Istenhez fordulását igyekeznek segíteni.
Az itt látható művek az ikonfestés történelmi szabályai és technikája szerint készültek.
Most  elsőnek feltárul Ön előtt az "Ablakoltár".

A faragott képek

Jussanak szégyenbe mindazok, akik faragott képeket imádnak, és bálványaikkal kérkednek. Imádjátok őt, angyalai mind!
Hallja ezt Sion, és örvendezik, és ujjonganak Júda leányai ítéleteiden, Uram.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész földön, messze magasan állsz minden isten fölött.
Zsolt 97,7-12

Az imádság

Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint.
Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből.
Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem.
Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben.
Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem!
Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől.
Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat. 
Zsolt 69,14-20

"Ablakoltár" (Alsóvadász, Római katolikus templom)

Körülveszem oltárodat

Ártatlanságban mosom kezemet, és körülveszem oltárodat, Uram, 
hogy halljam a dicséret szavát, és hirdessem minden csodatettedet.
Uram, szeretem házad rejtekét, és dicsőséged lakóhelyét.
Istenem, ne pusztítsd el a gonoszokkal együtt lelkemet, s éltemet a vér embereivel,
Akiknek kezéhez gonoszság tapad, és jobbjuk telve van megvesztegetéssel.
Én azonban ártatlanságomban járok, ments meg engem, irgalmazz nekem!
Lábam egyenes úton áll, a gyülekezetekben áldom az Urat.
Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? 
Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem?
Zsolt 26, 6-12

A Győzelem Szülője
(A Regnum Marianum Plébániatemplom főoltárképe)

Üdvözlégy Győzelem Szülője!

Paskai László Bíboros atya a Plébániatemplomunk felszentelésekor 1996. október 6-án többek között e szavakat mondta:

 „A Regnum Marianum plébánia Magyarok Nagyasszonya templomát a kommunizmus vallásellenessége 1951-ben lerombolta. Ennek utódaként engesztelésül épült fel az új templom a Zoborhegy téren a közösségi házzal együtt, amely a régi Regnum Marianum lelkiségének ad helyet. 
Amint az egyházellenes korszak pusztításai után Magyarok Nagyasszonya közbenjárása segítette az új templom felépítését, ugyanúgy az Ő közbenjárására bizalommal remélhetjük a múlt lelki pusztításaiból nemzetünk erkölcsi megújulását is.”

Veres András püspök  2002. február 9-én megáldotta a főoltárt ékesítő, három ikonból álló együttest, 
amely
Dr. Latorcai János országgyűlési képviselő és családjának adománya  

  

A Regnum Marianum főoltár szárnyaira 
"Angyali üdvözlet" került

Az Úr van teveled!

Bement hozzá az angyal, és így szólt: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.«
Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal pedig folytatta: 
»Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.
Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni.
Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége« 
Lk 1, 28-33

  

Mihály és Gábriel főangyal (Szt. Gellért Katolikus Általános Iskola, Gyomaendrőd)

Mihály és Gábriel

Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben.
Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is.
Jel 12, 7-10

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária.
Lk 1, 26-28

Ikonoztáz (Görög katolikus templom, Hajdúszoboszló)

A mű 29 képből áll, amelyek szinte végigvezetnek bennünket az üdvtörténet fontos eseményein, bemutatva jelentősebb szentjeinket is.
Itt következnek a hajdúszoboszlói ikonok: 

A négy evangélista

 

   

A királyi kapu baloldalán Mária a gyermek Jézussal, a jobb oldalon pedig a tanító Krisztus ikonja van

 

A két diakónusi ajtón Mihály és Gábor angyalok képei a szolgálatot szimbolizálják

 

    

Üdvtörténet ikonjai (balról jobbra): Mária születése - Angyali üdvözlet - Jézus születése - Bemutatás a templomban 

 

     

Üdvtörténet ikonjai (balról jobbra): Jézus megkeresztelése - Színeváltozás - Jézus feltámasztja a halottakat - Jeruzsálemi bevonulás

 

     

Üdvtörténet ikonjai (balról jobbra): Jézus szent sebei és Tamás - Szentlélek eljövetele - Menybemenetel - Mária halála

 

Az utolsó vacsora

 

   

Az ikonoztáz tetején a Szent Kereszt, Mária és János 

 

A trónoló Krisztus, a mindenség királya

 

  

Az Istenszülő Oltalma és Myrai Szent Miklós ikon

(A hajdúszoboszlói templom az Istenszülő Oltalma tiszteletére van szentelve, Myrai Szent Miklós pedig a Görög katolikus egyház védőszentje.)

Ikonoztáz (A Bazilita-rend budapesti kápolnájában)

Ez az ikonoztáz 10 képből áll:

A királyi kapun a négy evangélista és az "Angyali üdvözlet két ikonja van.

 

   

A királyi kapu baloldalán itt is Mária a gyermek Jézussal, a jobb oldalon pedig a tanító Krisztus ikonja van

 

 

A kápolna védőszentje Aranyszájú Szent János (baloldalon) és a Myrai Szent Miklós ikon

További felszentelt ikonok

     

Szt. István (Hunya, Plébániatemplom) és Szt. Kristóf (Mária-Valéria híd újjáépülése alkalmára) 

 

Szűz Mária Szent Annával (Római katolikus kápolna, Dág

 

Szent Jeromos, a Magyar Feltalálók Egyesületének égi pártfogója

 

Néhány link a tárgyal kapcsolatban

Kereszténység

Biblia
Újszövetségi Szentírás
Keresztény Internetes Portál
A Római katolikus hitről
Magyar Katolikus Püspöki Kar
Szegedi Görög Katolikus Egyház
Ortodox Egyházmegye
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Unitáriusok

Ikonok

Tanulmány az ikonról 
Ikonoztáz
Ikonfestészet linkjei
Szegedi ikonfestők
Máriapócsi ikonról tanulmány
Könyv egy ikonról

                         

Vissza a főlapra