|
|
Dr. Latorcainé Ujházi Aranka ikonfestő művész |
Közzététel: |
|
Gyomán
született 1953-ban. A hit világa, a kiteljesedett szeretetre való törekvés,
szülőföldje, a Körösök vidékének szépsége, romantikája, a természet
harmóniája már gyermekkorában megfogta, és mindez lényének alkotóelemévé
vált. Középiskolásként sokat rajzolt, festett, festőművészek irányításával
tudatosan készült a művészi pályára. Érettségi után mégis a reáltudományokat
részesítette előnyben. Több
főiskolai és egyetemi diplomával a zsebében, már felnőtt fejjel lépett
a festőművészet koránt sem könnyű útjára. A nyolcvanas évek elején,
a napi munkája mellett kezdett újra festészeti stúdiumokra járni,
majd 1984-től a budai Ikonfestő-műhely tagjaként óriási hittel,
hatalmas lelkesedéssel és energiával látott neki a sok-sok lemondást,
alázatot igénylő feladatnak; felkészülni az ikonfestői hívatásra. Sokak
meglepetésére, sikeres marketing szakemberként cserélte fel az üzletkötést,
az igazgatói állást az ecsetre. Festészeti
tanulmányaival párhuzamosan teológiailag is képezte magát. Kutatói
alapossággal elemezte a bolgár, görög, orosz, román, szerb és ukrán
ikonfestészeti hagyományokat, a táblák alapozásától a recepttúrákon
keresztül az aranyozás végkikészítő fázisáig, és építette be
azok alkotóinak mesterfogásait saját művészi kelléktárába. Művészi
készségét és tudását hosszabb-rövidebb külföldi tanulmányutakon
is bővítette. Alkotásait
a nagyközönség eddig 15 kiállításon ismerhette meg. Oltárképei többek
között - Alsóvadászon, Budapesten, Dágon, Gyomaendrődön, Hajdúszoboszlón,
Homokkomáromban és Hunyán, - „képbe
foglalt imádságként” nap, mint nap az Isten és az ember
kegyelmi kapcsolatát, a hit világát erősítik. Pályájának
meghatározó állomása a Hajdúszoboszlón, a kilencvenes évek elején
épült görög katolikus templom huszonkilenc táblából álló ikonosztázának
megfestése és adományozása Az ikonosztáz „Istenszülő
oltalma” főképe dicséretben részesült 1996-ban, Brüsszelben
az Euréka Világkiállításon. Ikonfestő
életútjáról a Magyar Televízió több portréfilmet is forgatott,
azokat a „Magyarország
2000” sorozat keretében „Ujházi Aranka ikonjai” címen önálló
műsorként mutatta be. |
Kiállításai 1989
- Budai
Ikonfestő Műhely csoportos kiállítás, I.
kerületi Művelődési Ház, Budapest 1990
- Csoportos
kiállítás, NOÉ
Galéria, Budapest 1991-
Önálló kiállítás, Felsővízivárosi
Szent Anna Templom, Budapest 1994
- Önálló kiállítás, Nyolc
Boldogság Rend temploma, Homokkomárom 1996
- Önálló kiállítás, Felsővízivárosi
Szent Anna Templom, Budapest 1996
- Kiállítás, Brüsszel EURÉKA Világkiállítás 1996
- Önálló kiállítás, Osztrák-magyar
Jövőkutatási Alapítvány, Budapest 1998
- Önálló kiállítás, Közép
és Kelet-európai Környezetfejlesztési Intézet, Budapest 1998
- Önálló kiállítás, ÖKOCENTRUM
Rt., Budapest 1999
- Önálló kiállítás, Jeruzsálemi
Szent János Lovagrend, Budapest 1999
- Önálló kiállítás, Magyar
Kereskedelmi Központ, Szófia 1999-
Önálló kiállítás, Görög-katolikus
templom, Encs 1999
- Önálló kiállítás, Művelődési
Ház, Szikszó 1999
- Önálló kiállítás, Görögkatolikus
templom, Homrogd 2000 - Közös
kiállítás Takách Ágnes fotóművésszel, Városi
Képtár, Gyomaendrőd 2001- Közös millenniumi kiállítás Takách Ágnes fotóművésszel, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 2002 - Önálló kiállítás, Regnum Marianum Plébánia - Közösségi Ház
Szt. Jeromos, a Magyar Feltalálók Egyesületének égi pártfogója - ikon |