LELKI OLDAL

Lelki posta, levélküldés itt
"Egyaránt utálat Isten előtt az istentelen és istentelen alkotása, és készítőjével együtt a mű is bűnhődik."
(Bölcs 14.9)

"Minden romlandó alkotás tönkremegy végül, és alkotója nyomon követi; de elismerést nyer minden kiváló alkotás, és alkotója megbecsülésben részesül miatta.  (Sír 14,20-27) 

 

A magyar feltalálók fohásza a III. évezred kezdetén

Uram, most a harmadik évezred kezdetekor hálát adunk Néked.
Megköszönjük mindenható gondoskodásodat.
Ne gyarló vétkeinket nézd, hanem hitünket,
mit kegyelmeddel gyarapítani törekszünk.

Mindenható Isten, Te szabod ki az időt.
Engedj még egy újabb évezredet Magyarországnak.
Oltalmazd Hazánkat, gyarapítsd népünket.
Tégy minket naggyá az alkotásban és a szeretetben.

Uram, zászlónkon két szó: alkotás, szeretet.
Árazd reánk bőségesen azokat áldásoddal.
Add meg nékünk, az alkotás képességét,
hogy találmányaink révén ne szűkölködjünk itt a Földön.

Segíts abban, hogy csak a szeretet vezéreljen minket.
Képesek legyünk csak olyat alkotni,
amely soha sem válik ártalmára semminek.
Legyenek találmányaink a szeretet gyümölcsei.

Uram, tedd Egyesületünket békéd eszközévé,
hogy összekössünk, ahol széthúzás van,
hogy örömöt adjunk ott, hol keserűség tanyázik,
hogy fényt gyújtsunk, ahol sötétség honol,
hogy hitet vigyünk oda, hol meghasonlottság van,
hogy szeretetet árasszunk mindenkor a gyűlölet ellen.

Ámen

 

 

A cinegének lassan tényleg jó lesz valami cipész után nézni, mert közeleg a hideg. Viszont itt vannak a vadludak, akik a kellemesebbik részt választották és a hűs napok viszontagságai helyett külföldi nyaralásra mennek.
Már nem tudom, hol olvastam az alábbi kis írást, de nagyon elgondolkodtatott. — Hát gondolkodjanak mások is!

Emberi lecke öt pontban a kanadai vadlibákról

Tény: A vadlibák csoportosan, V-alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat s a levegő felhajtó ereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71 százalékkal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne együtt
Lecke: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkát, sokkal könnyebben és gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.
Lecke: Ha van annyi eszünk, mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át helyét az élen.
Lecke: A közösségben el kell fogadni egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni, vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.
Lecke: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a "gágogás" bíztató legyen.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, amíg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben, olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Lecke: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön.

Siményi Ferenc

 

Öltöztethető Jézus

Internetes csatangolásaim közben a héten egy megdöbbentő oldalra találtam. Az idősebb generáció még emlékszik rá, hogy úgy 30-40 évvel ezelőtt nagyszerű gyerekjáték volt a kivágós öltöztető: Papírlapon kivágható figurák – nénik, bácsik, fiúk, lányok – és hozzá sok-sok ruha, amit rájuk lehetett illeszteni. Nos, egy ilyen játékot találtam, de az öltöztethető figura maga a keresztre feszített Jézus volt…
Sokféle öltözet volt körülötte: a serifftől a hippiig, üzletember és afrikai bennszülött ruházat, férfi és női változat egyaránt, különböző kiegészítőkkel, mint fejhallgatós magnó, tölténytáska, parókák, szemüvegek és baseballsapkák. Hirtelen nem tudtam, hogy megdöbbenjek, botránkozzak, vagy egyszerűen mosolyogjak az egészen…

 

Aztán eszembe jutott a Szentírás üzenete: “Krisztust öltsétek magatokra…” – és gyorsan utána az is, hogy “Krisztus magára vette a mi emberségünket…” Szóval a megváltás és a “megváltódás” valahol egy “öltöztetős játék” – igaz, nem külsőleg, hanem a lélek és az elkötelezettség mélységeiben –, ha megpróbáljuk a lényeget magunkévá tenni…
Mert, ha megvan bennünk az elkötelezett tisztánlátás akarata, akkor semmi nem tud megbotránkoztatni. Milyen könnyen túltették magukat az első keresztények a pogány római napkultuszon, amikor beállva az ő időrendjükbe a “mindenek fölött álló Napot” kezdték ünnepelni és ezzel megteremtették a mi karácsonyunk szent ünnepét…
Aztán tovább gondolkodtam: Mennyire káros és bénító nálunk keresztényeknél, hogy sokszor csak a rosszra irányul a figyelmünk, amit el kell ítélnünk. Azt hisszük, attól leszünk igazi keresztények, hogy a világban és az emberekben észrevesszük a rosszat és elítéljük (és megveregetjük a vállunkat, ha a krisztusi tanítás szerint csak a rosszat ítéltük el és nem az embert…) Azt hisszük, teljesítjük vallási kötelességünket, ha érzékenyen rajta tartjuk hézagos és egyoldalú vallási ismeretekkel átitatott “ujjunkat” az “élet ütőerén” és azonnal fölemeljük hangunkat minden disszonánsnak tűnő érveréskor…
Pedig nem! A mi dolgunk nem az ítélet, hanem a megszentelés. Nem az a lényeg, hogy milyen ruhát húznak ránk, hanem, hogy ki van alatta. Nem az a feladatunk, hogy elítéljük a körülöttünk lévő rosszat, hanem, hogy megtanuljunk igaz keresztény értékeket kibontakoztatni a rosszal való együttélésből.

Siményi Ferenc

Vénasszonyok nyara…

…Tudjuk, hogy már küszködik, hiszen egyre rövidebb és laposabb, de azért teljesíti feladatát, még ad meleget és örömet, megvilágítja a világot. Emlékeztet valódi énjére, az éltető, derűs valóságra.
Sokszor tapasztaljuk, hogy halálos betegek utolsó napjaikban, óráikban megélénkülnek. Szinte szembeszállnak a kórral és újra élni látszanak…
Milyen csodálatos a természetnek ez a rendje, amely azt sugallja, hogy az elmúlás előtti utolsó pillanatban jusson eszünkbe az élet, mert, hiszen ez a lényeg!
Az anyagi világ jellemzője a születés és az elmúlás – és a kettő között a létezés. Az élet azonban nem azonos a létezéssel. Az élet örök: Nem születik és nem pusztul el. Az élet ad lehetőséget és értelmet a létezésnek. És amikor a létezés szűnőben van, a végtelen élet ígér folytatást, újrakezdést, biztonságos harmóniát…
A nyári szép, üde zöld levelek, ugyan már barnák, gyengék és hullanak, de alattuk ott lapul a jövendő létezés rügyecskéje, amely az élettel van teli, ezért ki fogja bírni a gyilkos hideget, hogy adott pillanatban az élet vezényszavára a létezés valóságát vegye magára.

“Háború van most a nagyvilágban…” – mondhatjuk Vörösmartyval. A természetben és a politikában is bizonytalanná vált a létezés kategóriája. De nem az élet! A létezést evilági erők befolyásolják ugyan, de az életet nem. Isten a létbe szólít minket, de élni hív!…

Siményi Ferenc

 

Tisztelettel küldöm,
 Advent első vasárnapján, a mindenséget betöltő várakozás gyertyalángja mellől, e verset, a Magyar Feltalálók Egyesületének jelenlegi, és jövendőbeli tagjainak.

A bátorságomat ehhez abból merítem, hogy elmélkedvén magam semmiségén, kinyitottam szívem házának ajtaját, ott körbetekintvén, semmi más értéket nem találtam, csak tengernyi könnyet, melyek a szeretet és a bűnbánat könnyei..ebből küldenék alázattal, egy könnycseppnyi szeretet, remélve, méltó vagyok arra, hogy ezt elfogadják tőlem embertársaim.

Tisztelettel, szeretettel: Valéria

Túrmezei Erzsébet:
Adventi ház

Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra minden egy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!

 

 Fohász

A MAFE 2001. évi Közgyűlésén

A gondolat az élet rabja csak,
Az élet pedig az idő bohóca,
S az idő, amely a világ tanúja,
Megáll majd.

Shakespeare

 

             Év vége közeledtével újra és újra fejet hajtunk a nagy úr, az idő előtt.
Életünket, tevékenységünket, gondolatainkat, terveinket vele egyeztetjük, tőle tesszük függővé. Egyedül gyermeki lelkünk az, amely kibújik fennhatósága alól és elkóborol akár a múlt, akár a jövő időtlen távlataiban. Felnőtt énünk azonban engedelmes szolgája ennek a fizikai kategóriának.
            De vajon ennek az adottságnak kell-e alávetnünk magunkat, akik szárnyaló képzelőerővel, szabad akarattal és végtelenbe néző értelemmel rendelkezünk?
Pontosan ezek a képességeink azok, amik megsejtetik velünk az időnél is nagyobb úr létezését, aki fölötte áll minden megkötöttségnek, aki eltervezett és létbe hívott mindent.
            Az Idő Ura előtt van egyedül jogunk fejet hajtani. Előtte kell elszámolnunk múltunkkal és megterveznünk jövőnket. Ő az, akinek hálával tartozunk, hogy volt lehetőségünk, ötletünk, akaratunk, egészségünk. Hogy voltak támogatóink, jóakaróink. Hogy voltak nehézségeink, kudarcaink, amik edzettek és további gondolkodásra késztettek. Hogy voltak sikereink és örömeink, amik erőt és bátorságot adtak.
De ő az, aki „minden szál hajunkat számon tartja”, minden idegsejtünknek gondját viseli, aki megengedheti, vagy meggátolhatja, hogy tovább gondolkodjunk, tervezzünk, alkossunk.
Legyen, hát szívünkben hála és alázat; köszönet és kérés.
            És, amikor a számadás ezeken a földi tereken a statisztikák és különböző kimutatások nyelvén folyik, akkor gondoljunk azokra is, akik már az Idő és Örökkévalóság Ura előtt életük minden rezdülésének számbavétele után várják a leghitelesebb kitüntetést.

Siményi Ferenc